Tavaly írtam, de eddig valahogy nem került rá sor, hogy ide is felkerüljön. Idén novemberben ennél hosszabb megemlékezés lesz róla.
José Enrique Rodó, Amerika tanítómestere.
Jancsó Katalin új -és ez fontos: magyar nyelvű- könyvében (Aranycseppek Latin-Amerikában. Egy sokszínű kontinens születése) arra vállalkozott, hogy bemutassa hogyan vált a szubkontinens a világ etnikailag legsokszínűbb területévé. A könyv azokat a -főleg migrációs- folyamatokat, történelmi aspektusokat írja le, amelyek eredményeként született meg a mai Latin-Amerika. A spanyol gyarmatosítás kezdete után európaiak, afrikaiak és ázsiaiak érkeztek több hullámban az Új Világnak elnevezett területekre, akik mind hozzáadtak valamit a már jelenlévő kultúrákhoz és ezzel egy sajátosan mesztic kontinenst hoztak létre.
A cím a mexikói Luz María Martínez Montiel szavait idézi, aki egy helyen ezt írta (és akit maga Jancsó Katalin citál a könyvben):
A bevándorlók olyanok, mint az aranycseppek, nagyszerű elegyítő anyagok: ellenállók és törékenyek, alakíthatók és képlékenyek. Mint amikor az aranyhoz ezüstöt, rezet és más fémeket kevernek és káprázatos ötvözetek születnek, az afrikaiak, az ázsiaiak, az európaiak és az indiánok Amerika olvasztótégelyében keveredve úgy hoztak létre termékeny indo-afro-euramerikai kultúrákat.
Mint amikor az aranyat higannyal keresztezik, és fehér, lágy, formázható anyaggá válik, de mégis megőrzi tulajdonságait, a nélkül indultak el a bevándorlók az Újvilág hatására az akkulturáció és asszimilálódás útján, hogy elvesztették volna eredeti értékeiket.
A csoda ebben rejlik: minden aranycseppben, minden bevándorlóban.
Erről a könyvről írtam egy ismertetést a szegedi Acta Hispanica legutóbbi (26.) számába, amelyet a következő bekezdéssel zártam (spanyolul):
„Jancsó Katalin egy fontos aranycseppel járult hozzá a Latin-Amerikáról szóló magyar nyelvű történetíráshoz. A kötet minden bizonnyal megkerülhetetlen lesz a magyarországi egyetemeken és érdemes arra, hogy más nyelveken is megjelenjen.”
A recenzió itt is olvasható.
A Karib térségről szóló „sorozat” második kötete jelent meg, ezúttal egy tematikus cikkgyűjtemény a diktatúrákról és diktátorokról. A kötet szerzői: Csikós Zsuzsanna (szerk.), Horváth Emőke (szerk.), Cselik Ágnes, Dornbach Mária, J. Nagy László, Lénárt András, Domingo Lilón, Nagy Sándor Gyula és én.
Ebben próbáltam összeszedni a latin-amerikai és karibi militarizmus és katonai politikai részvétel néhány általános jellemzőjét, két konkrét példát is bemutatva (Haiti, Dominikai Köztársaság). A cikk alcímei: A gyarmati korszak; A függetlenségi harcok; A caudillismo; A nemzeti hadseregek megjelenése és professzionálissá válása; A belső háború; A latin-amerikai militarizmus; A Dominikai köztársaság; Haiti.
A kötet fülszövege:
Napjainkra számos toposz fonódott össze Latin-Amerika és a Karib térség fogalmával a közgondolkodásban. Sokan a karneválok, a latin szeretők, a „banánköztársaságok” és a diktatúrák fogalmával azonosítják a térséget. Távol áll tőlünk az a szándék, hogy kötetünkkel tovább erősítsük a közhelyek tárházát, éppen ellenkezőleg: azért választottuk könyvünk témájának a diktatúra problémáját és a diktátor alakját, mert szeretnénk, ha a behatóbb ismeretek segítségével megfoszthatnánk az egzotikum leplétől a témát.
Egész Latin-Amerikában tapasztalható jelenség volt a diktatúrák, az autoriter hatalmi struktúrák megjelenése, Mexikótól–Argentínáig egyetlen spanyol vagy portugál örökséget magáénak tudható ország sem kerülte el a sorsát. A rendszerek bemutatásának finom árnyalatokkal érzékeltetett szintjeit a történeti-politikai megközelítésű írások képviselik, a hatalom csúcsán, az élet és halál uraként, mégis félelemben és magányosan élő diktátor alakjának hiteles megrajzolását pedig egy sajátos latin-amerikai irodalmi műfajnak, a diktátorregénynek köszönhetjük, amely konkrét és fiktív személyeket egyaránt elemzés tárgyává tett. Az irodalmi munkákban kibontott rendszerek – és módszerek – köszönnek vissza a kötet történeti tematikájú írásaiban, így fonódik egybe írói képzelet és mindennapi valóság, éppen ezért tartottuk célszerűnek több tudományterület integrálását a kötetbe.
Katona Eszter írt recenziót a kötetről, amely a Világtörténet 2020. évi 4. számában olvasható.
Megrendelhető a kiadó webshopjából.
És hát ez az egyik legszellemesebb borító, amit az utóbbi időkben láttam. Köszönet érte Kára Lászlónak.
(Az oktatás élet-halál kérdése a kolónia szempontjából)
Tavaly rendezte meg a Hispanisztika tanszék Szegeden az egyik legnagyobb latin-amerikanista nemzetközi szervezet, a FIEALC kongresszusát, több száz résztvevővel.
És ha már apám történetét korábban feldolgoztam, itt volt az ideje, hogy az anyai valdens örökséggel is foglalkozzak.
Az Uruguayba, a XIX. század közepén érkezett olasz valdensek oktatáshoz való viszonyát, az ehhez fűződő túlélési technikákat szedtem össze. Ők alapították az ország első vidéki gimnáziumát és ez az intézmény az ük-ük nagyapám, Bartolomé Griot pajtájában kezdett el működni, amíg fel nem húzták a megfelelő épületet. Többek közt erről is szól a szöveg.
Az uruguayi Colonia Valdense egyik főutcája az ő nevét viseli a mai napig.
Tavaly novemberben a szegedi Hispanisztika Tanszék megünnepelte a 25. évfordulóját, és erre az alkalomra született meg a „25 év-25 tanulmány 1993-2018. Fejezetek a Hispanisztika Tanszék történetéből” című kötet. Ebben jelent meg egy korábbi tanulmányom bővített változata.
Az „‘Amerika anyja voltál és ő elárult’. A függetlenség interpretációja a XIX. századi mexikói konzervatív gondolkodásban” című anyag itt olvasható, vagy letölthető.
A teljes kötet itt érhető el, szabadon.
Egy 2016-os kötet, amelyben „Az észnek nincs neme”. Eugenio María de Hostos, a latin-amerikai feminizmus előfutára címmel közöltem tanulmányt.
Az Aetas 2017-ben publikált recenziót a kötetről, Kökény Andrea tollából, ami itt olvasható.
A legújabb Acta Hispanicában publikált cikk, amelyet a tavalyi szegedi konferencián, Anderle Ádám emlékének szentelt szekcióban adtam elő. Rodóról akartam írni valamit, mert a szakdolgozatomat is róla írtam, Ádám „vezetése” alatt. Neki (AÁ) köszönhetem az eszmetörténet iránti érdeklődésemet. És a XIX. század irántit is, bár ebben osztozik Kukovecz Györggyel és Tóth Ágnessel.
Emlékeimben ülünk a szűk szobájában, én a nyikorgó széken, ami valaha Wittman Tiboré volt és nem váltottuk meg a világot.
Egy prezi, ami egy előadást kísért, de nem lett belőle cikk (egyelőre), a női szavazati jog kivívásának első fejezeteiről Uruguayban. (A 2017-es, pécsi Jornadas Iberoamericanason adtam elő)
Egy rövid cikk a sajtószabadságról egy kicsit másképp, arról, hogy milyen volt a konzervatív-katolikus ellenzéki újságírás Porfirio Díaz (mexikói elnök, 1876-1910) liberális-autokrata rezsi
mjében.
A cikk a 2016-os pécsi Jornadas Iberomericanas utolsó napján elhangzott spanyol nyelvű előadásom írott verziója.
Spanyolul itt letölthető.
Egyetemi tanáromat és későbbi kollégámat, Dornbach Máriát köszöntöttük nemrég Szegeden a Hispanisztika tanszéken, és mindenkinek akadt oka arra, hogy meghatódjon. Itt adtuk át azt a kötetet is (A mi santeránk), amivel -elvileg- megleptük . Az ebook változat innen tölthető le mobi és epub formátumban.
Az itt megjelent és az uruguayi candombéról szóló cikkem pdf-ben letölthető innen.
Legutóbbi hozzászólások